És csoda, hogy nincs nemzeti identitástudatunk?!

Fital felnőttként még csak azt tapasztaltam, hogy közvetlen szomszédaink közül kizárólag az osztrákok nem bírták a búránkat. Lenéztek, de eltűrtek minket, mert legalább felvásároltuk a szemetüket, ami nekik már nem kellett. Persze rendesen ki volt írva magyarul, hogy NE LOPJ!

Azonban ebben az időszakban még szeretettel fogadtak a csehek, szlovákok, a régi szovjetúnió összes tagállama, és nem óckodtak tőlünk a románok és a volt jugoszlávok sem.

Hogy hogyan sikerült idáig süllyednünk, az egyrészről a ragyogó politikusainknak köszönhető, de azért azt se feledjük, hogy honfitársank, átlagos polgárok is tudunk aztán nem akárhogyan viselkedni a határon túl, ezzel is gerjesztve a magyarok iránti útálatot.

Mióta az eszemet tudom, oly módon cselekszem, ahogy átlépem a határt - legyen az egyre inkább bármelyik irányba -, hogy próbálok nem magyarosan viselkedni. Vagyis nem hangoskodom, kötekszem, szemetelek, ki ha én nem-ezek, zabálok úton-útfélen, ezzel szemben megpróbálok a helyi viszonyoknak megfelelő nyelven megszólalni, nem pedig bambán ordítom egyre hangosabban, hogy: NEM ÉRTEEED.., AZT A RÓZSASZÍN, MŰBŐR, CICAFIGURÁS TÁSKÁT ADD MÁR IDEE.., AZTTT, OTTT..

Én, egyszerű halandó, ezt tehetem. A politikai nagyok viselkedését azonban nem hozhatom helyre. El kell tehát fogadjam, hogy minket egyre kevesebben szeretnek. Vagy mégsem?

A baj az, hogy ez már nem csak határon túl van így. Mi magyarok, nem csak a más nemzetekkel nem tudunk kijönni, de saját, közvetlen szomszédainkkal sem. Mára nem csak depressziós nép lettünk, de durva, hangoskodó, már itthon is ki ha én nem-ező, önző, ugyanakkor primitív emberekké válunk egyre inkább.

Talán, ha a közvetlen környezetünkben tennénk meg az első lépéseket, akkor szép lassan, mi, átlagos állampolgárok, egyszerű halandók tudnánk enyhíteni néhány határon túli problémán is.

Demagóg gondolat? Lehet, de nagy igazság is egyben. Ki kéne végre próbálni.