hungarian spaceboy

Jolán: - Szerinted létezik még egy olyan ország melynek lakosait és főleg államelnökét lassan már minden szomszédos ország utálja?

Jól vagyok. Csak épp enni, aludni és gondolkodni nem tudok. Na jó, akkor nem vagyok jól.

Pedig harapom rendesen az európai gyógyszergyártás színe javát. Valami nem stimmel. Esti rövidzárlat, aztán hajnalig magzatpózban próbálkozás. Valami, majd szép ébredés, tele vágyakkal, aztán az egész egy csehszlovák filmdráma.

Jolán: - Azért szerintem van különbség a között, hogy szabályosan közlekedve eléd tántorog egy kivilágítatlan részeg, és nem tudsz lefékezni időben, és a között, hogy 130-cal féknyom nélkül vágsz telibe egy láthatósági mellényes kerékpárost, még ha részeg is volt.

Éppen túl az augusztusi könyvelésen, amikor:

- Gyere menjünk, rúgjunk be és pingpongozzunk – mindezt felszólító módban, hogy ne maradjanak kétségeim.

De aztán csak kávézni megyünk, mert ez a hétfő nem az lett, ami.

Kiküldött divatmegfigyelőm olyat látott, hogy csak na.

Jolán: - Szerinted melyik amőba-agysejtes barom találta ki, hogy az Örs vezér téri aluljárót sima beltéri padlóburkolóval újítsák fel?

- Nincs a lakásban se algó, se asz. – közli velem ÉnNyulam, nem kevés elkeseredéssel a hangjában.
- Hogy mi van? – kérdezem én, mert ez még a kettőnk között megszokott kommunikációs forma szerint is értelmetlen szóhalmaznak tűnik elsőre.
- Nincs itthon semmilyen pirin. Se algó, se asz.
- Aha, nincs. De szerzek.

Pontosan a koncert harmadik másodpercében felejtettem el, hogy két óra csúszással jött ki a Nagyasszony, és Paul Oakenfold –ért tulajdonképpen pénzvisszafizetés járna. Kicsivel 22:00 után egy zseniális nyitókép, és én már tudtam, ez most nagyon keményen oda fog tenni.
És tényleg.