- Nincs a lakásban se algó, se asz. – közli velem ÉnNyulam, nem kevés elkeseredéssel a hangjában.
- Hogy mi van? – kérdezem én, mert ez még a kettőnk között megszokott kommunikációs forma szerint is értelmetlen szóhalmaznak tűnik elsőre.
- Nincs itthon semmilyen pirin. Se algó, se asz.
- Aha, nincs. De szerzek.
Leendő Gyermekeim Anyja olyan dáthás, mint aki nagyon. Saját elmondása szerint nem lufinak érzi a fejét, hanem egy komplett léghajó flottának. Kókadtan ül az ágy szélén, néha csúnyán orrot fúj, ilyenkor az akváriumlények bebújnak a növények közé.
Én persze el vagyok tiltva az érintkezéstől, különös tekintettel a testnedvek cseréjével összefüggő helyzetgyakorlatokra, hiába bizonygatom, hogy az immunrendszerem ilyeneket fogyaszt uzsonnára. Hajthatatlan.
Aztán térülés-fordulás, gyógyszer az asztalon, és persze azonnal a teljes tájékoztató elolvasása. Imádom ezt. Minden, de tényleg minden vevőtájékoztatót/címkét/leírást szóról szóra végigolvas és megjegyez. Addig persze csendben kell lenni, csak egészen halkan szólhat zene, közbekérdezni tilos.
Végzett, tehát jöhet a összefoglaló, aztán persze mindenkinek elújságolja:
- Júj de jó, a ÉnPasim vett nekem aszt.
Hát csoda, hogy szeretem?
hozzászólások