Elég tetemes összegben bírtam volna fogadni arra, hogy előbb utóbb valaki azt tudja majd mondani a szájával, a magyar olimpiai kontingens, árnyalt fogalmazással is csak mérsékeltnek mondható produkciójával összefüggésben, hogy az egészről tulajdonképpen a kormány, mi több, egyenesen Gyurcsány Ferenc a tehet. Mi sem természetesebb.
Hiszen majd az első arany megszületésekor ugyanezek az emberek fogják majd pajzsra emelve ünnepelni Miniszterelnökünket, megköszönve neki, hogy aranyéremhez juttatta kicsiny nemzetünket. Tán még a lovakat is kifogják a konflisa elől.
Az igazi magyar ember szinte minden terület tetszőleges nézőpontját képes két mondat alatt összefüggésbe hozni Gyurcsány Ferenc személyével, és onnan egy szófordulaton keresztül már el is ér egy katatón állapotot, ahol automatikusan a „Gyurcsány takarodj!” mondatszerkezet kántálásba kezd. Meghintve egy kis zsidózással és buzizással, de azt már csak az íze végett. Meg különben is.
hozzászólások