Szombaton, azaz az olimpiai zárónap előtti napon ****-an kipihenten érkeztem Sopron városából budapesti otthonom felé, de mivel a hűtöm távollétemben magától nem töltődött fel, gondoltam, bevásárolok az elkövetkező napokra, irány az Interspar.

Bár ne tettem volna. Tömeg, a nagybevásárlóra jellemző fóliástermékek tucatja. Na mindegy, kibírtam, mert a piac már régen zárva volt, és ha nem akartam éhen maradni, félre kellett tennem az elveimet (zöldséget csak termelőtől, húst is és tejterméket is, már ha lehet).

Mire a pénztárhoz értem már ugyanolyan feszült voltam, mint a nyaralásom előtt, pedig hittem, hogy az éves szabim eltöltését követően legalább néhány napra kipárnázódtak az idegeim, kipihentebben veszem majd a hétköznapi akadályokat és nem húzom fel magam semmi hülyeségen.

Ám a pénztártól való távozásomat követően rájöttem, hogy hülye és naív vagyok. Azt hiszem, remetének megyek, mert akkor végre mentesülhetek a demagóg politizálástól.

A pénztáros - nyilván "munkaköri kötelességből", vagy csak egyszerűen barátkozni akart, vagy tudom is én miért, de - a futószalagon, a tej és wc papír között megjelenő Népszabadság első oldalán felbukkanó olimpiai cikk láttán azonnal belekezdett a kormány pocskondiázásába.

Szóval Spaceboy, nem értek veled egyet, nem kell a magyar marhának egyetlen közbülső, átkötő mondat sem ahhoz, hogy azonnal a Gyurcsány legyen az utálat verbális megjelenése. Megy ez neki azonnal. Már így kel fel, így mossa a fogát (már ha mossa), és már kora reggel a tükörben gyakorolja a frappáns kormányutálkozó mondatait. Hihetetlenül nagy energiáját emésztheti fel, hogy a nem túl érdekfeszítő munkájába - mely jelen esetben tényleg politikailag semleges terület - hogyan tudja elsütni nézetvéleményét minden nyomorult vásárlónak, aki csak egy zsemléért ugrott be.

Ma reggel az RTL-t nézve - ahová beszélgető vendégként hívták meg Vitray Tamást - olyan jó volt megigyelni, hogy az irányába feltett, piszkálódó kérdésekre - hogy ugyan miért is volt ilyen sikertelen a pekingi szereplésünk (mondom ezt én is hibásan többes/egyesbe, pedig én aztán tényleg nem tettem semmit az olimpikonokért, nem hogy versenyeztem volna közöttük) - olyan intelligens válasz érkezett, ami végre képes volt elhitetni velem, hogy nem mindenkinek lágyult még meg az agya ebben az országban.

Szó szerint már sajnos nem tudom idézni a Tanár urat, de a válasza nagyjából úgy szólt a feltett kérdésre, hogy ...ki vagyok én, hogy meg tudnám mondani mi volt az oka annak, hogy kevesebb érmet kaptunk, mint amire számoltunk. És egyébként is, miért is érezzük ezt kudarcnak, hiszen kis ország létére azért jött néhány nagyon szép érem és eredmény...

Olyan nagyon hiú ábránd, hogy kerüljön már végre mindenki a helyére ebben az országban, hogy mindenki sepregessen a saját házatáján, hogy szorgalmasan dolgozzon mindenki, és csak akkor szólaljon meg, ha annak értelme van.

Mondjuk a pénztáros mosollyal az arcán köszönjön, blokkoljon, fogadja el tőlem a pénzt és újra köszönjön el tőlem. E közben néhány angolos párbeszéd is elhangozhat, mint pl. szép az idő, de jó, hogy nem esik az eső, de szép ez a zeller...stb.