Ezt mindannyian ismerjük.

De tudod mit. Légy ebben konzervatívabb, mint a mai magyar átlag. Nem azért, hogy közhelyesen szólva védjük és óvjuk a nyelvünk helyességét, és nem azért, hogy sznob módon megjátszuk magunkat, hanem csak azért, mert ez belülről jövő igény.

Amúgy erről eszembe jut néhány gondolat. Főiskolára járó barátnőm mesélte el nekem, hogy kényszerből felvett kommunikáció tárgya körében a vizsgáztató tanár közel 10 éve nem szóbeliztetett, ami már alapvetően logikátlan.

Kommunikáció = verbális, tehát szóbeli megnyilvánulás. Mondom én.

A vizsgákon egyetlen ember, a barátnőm nem bukott meg, ugyanis mindenki más nem tudott verbálisan levizsgázni kommunikáció tantárgyból. A tanár a következő 20 évben - már ha még akkor is tanítani fog - nem tervez újabb szóbeliztetést. Megértem.

Mindez megtörtént, igaz valóság.

Csak mégegy történet. Általános 7-es voltam, amikor házidolgozatként azt a feladatot kaptuk a magyar tanárunktól, hogy írjunk úgy meg egy fogalmazást, mint ha azt a barátnőnknek, barátunknak írnánk. Baromi frappánsnak hittem azt, hogy a fogalmazásomat úgy fejeztem be: "Bocs a helyesírásért és a külalakért, de...." Akkora karót kaptam. Bár a helyesírásom akár 5-ös is lehetett volna, de ezért a mondatért büntetés járt. És mennyire igaza volt a tanáromnak. Na ő még tanár volt. Igazi.

Hát írjunk szépen és helyesen, még ha azt mások nem is teszik. Ebben ne legyen humor, vagy csak nagyon egyedi.

Te, guli, foghatom a piros ceruzámat, és javíthatom a kommentedet?

Vóótmá!!

Minden további nélkül. Javíts! Annak ellenére is, hogy nyilvánvalóan nem én vagyok a világ leghelyesebben író embere. Nem is erről szól a mondanivalóm, hanem a belülről jövő igényességről, intelligenciáról, stb...

De ha neked jobb lesz tőle a napod...

Amúgy a nővérkéje vagyok, úgy hogy tőlem aztán igazán nem kell megvédeni az amúgy sem védelemre szorulót