Azt, hogy itt a blogomon „kis idióta vagy” és egyéb, nem túl hízelgő jelzővel illetett és véleménye szerint „elkényesztett szülők hülye gyereke” (sic!) vagyok, ha nem is indulatból, de állampolgári jogon leszarom. Főleg, mert a mondatnak nincs sok értelme.
De az azért vicces, hogy egy olyan ember nevez permanensen „kölök”-nek, aki másfél évvel FIATALABB nálam, és csak azért, mert pár viccesnek szánt mondattal adóztam a pártalapítási próbálkozásának ebben a postomban, a saját blogjában pedig elég ésszerű érvekkel próbáltam vitába szállni néhány olyan radikális pénzügyi alapgondolatával, melyeken egy mérsékelten erős közgazdasági középiskola diákjai is visítva röhögnének.
Kiscsillag! Közszereplő akarsz lenni, ennél többet is fogsz kapni, és többet is kell majd elviselned. Főleg ha majd négy embernél többen olvassák a honlapodat. Ha nem bírod, ne csináld. Én viszont nem vagyok közszereplő, tehát nekem nem kell eltűrnöm a mocskolódásodat.
És ha már annyira nyomozni akarsz utánam, kicsit okosabban tedd, akkor tényleg megtalálhatsz, az összes személyes adatommal együtt, beleértve a születési évemet is, meg azt, hogy az elmúl években milyen közöm volt a magyar politikához. Na, akkor jössz rá, hogy mekkora kibaszott nagyot tévedtél.
No de, térjünk vissza a jelen érdekességeihez, és próbáljuk kielemezni azt a remek mondatot, hogy „elkényesztett szülők hülye gyereke”.
Fogadjuk el, hogy az irodalomban jártas költő Úr elkényeztetett –et akart írni, csak nem jött össze neki. Behelyettesítettem a helyes szót, de akkor meg nem értem, hogy ha a szüleim el voltak kényeztetve, attól én még miért vagyok az ő hülye gyerekük.
Édesanyám, ha még élne, örülne ennek. Lenne min, és lenne kin röhögnie.
(felhasznált kép forrása: www.cosmosmagazine.com)
hozzászólások