Amióta a belga vendégmunkások megették a szobanövényeimet, kissé bizalmatlan vagyok a külföldiekkel. Egy kazah nő beszél hozzám. Most vagy azt kérdi, hogy „Merre van a legközelebbi közért, ami nyitva van?”, vagy azt, hogy „Hol lehet itt teknősbékával szeretkezni?”. Sajnos a nem létező orosz tudásom az évek folyamán sokat kopott. Pedig én nagyon igyekszem, de közben fél szemmel a körülöttünk tekergő kutyaszerű izét is figyelnem kell, mert ha elkezdi csinálni a lábammal, időben szeretném elrántani, mielőtt a rózsaszínje hozzáérne a bokámhoz.
Aztán lehet, hogy az egész csak egy elterelő hadművelet, és az igazi cél a fél doboz vaníliás karikám megkaparintása. Diszkréten, de azért nyomatékkal beljebb húzom, majd a nőt odaküldöm az éppen arra járó Robothoz, hátha.
A Robot valahol a házban végzi a munkáját, de nem tudom, hogy mit és azt sem, hogy hol. Eddig még csak két folyamatában láttam. Vagy evett valamit, vagy ment valahová. Több jel is mutat arra, hogy nem élő ember. Egyrészt menés közben nem mozog a felső teste, ami ugye bizonyíték. Másrészt mindig két kábel lóg ki a füléből, ami biztosan a vezérlés. Harmadrészt csak előre néz, és soha sem beszél senkihez, sőt nem is köszön senkinek. Pedig mi legendás duó vagyunk a házban Dr. Halorvossal.
El is határoztuk, hogy egyszer szétszedjük, és megnézzük a belsejét.
hozzászólások