A „Nyom nélkül” –ben Grissom jön nyomokat izélni a „Las Vegas-i helyszínelők” –ből, csak nem azon a hangon beszél. Idegesít.
Inkább megcsinálom a céges statisztikát.
A „Nyom nélkül” –ben Grissom jön nyomokat izélni a „Las Vegas-i helyszínelők” –ből, csak nem azon a hangon beszél. Idegesít.
Inkább megcsinálom a céges statisztikát.
Éppen pár tanulságos mondatszerkezettel bővítettem a „Párkapcsolati hátrányok” munkacímen futó szöveges feladatgyűjteményemet, amikor egy messenger üzenet azt mondja: „Te figyu! Mi lenne, ha olyanokat írnál, ami külső segítség nélkül is tartalmaz érthető gondolatokat?”
Felsétálnék a dombra, ahonnét kicsiny mezőgazdasági embereket látni, ahogy szőrős állatokat terelgetnek. Először csak halkan, majd kiáltva: Hát eddig meg hol a picsába voltál?
Olyan fejfájással keltem, hogy percekig kellett keresgélnem a saját orromat. Fél órát haldokoltam, majd kimentem napalmot hajítani az ordító madarakra. Utána emberkísérlet.
Melyik volt az, amelyik azt bírta mondani a szájával, hogy az új DM lemez szar?
Ülj le fiam, egyes! És küld be a szüleidet!
A társadalmi kapcsolatok boncolgatása közben, együtt önnönmagunk helyzetének radikális alakulásával, szóval a boncolgatás közben hamar eljuthatunk arra a pontra, hogy „anyádat”, fejezem be így ezt a remek kezdőmondatot.
A történelmi hűség kedvéért azért szögezzük le, szinte várható volt. DW a retekbe, és még hibátlan stílusban is, de konkrét leszarás. Mire felkapom a fejem, addigra közepesen bézs, (beige) köd, két nap műanyag nyomogatás és bottall piszkálás. Ötven üzenet, képek, webkamera.
És itt van. Nem tudok betelni vele. Keresem a hibákat, és nem. Pedig éleslátásom mint Dr. House fókuszál rá. Mellettem Cameron, meg a szerecsen orvos, hogy meglegyen a politikailag korrekt leosztás.
Igérem, nem fogok sokat és hangosan beszélni a dugásról.
Tavaszi nyaralásból elhúzódó nyári nyaralás, utána diszkrét korházasdi. Megint itt, mert egy ember azt mondta, hogy maradjak.
Szóval, lehet hátradőlni a Manka ülőgarnitúrán, lágy italokat inni és karcos zenéket hallgatni, mert most jön az elmúlt meg a jelen, elhagyással, molylepkével, meg mindennel.
hozzászólások