hungarian spaceboy

Egy időkapszulában élek, most már biztos. Reggel ordítva rángatom a bank ajtaját, hogy bemenjek a pénzemért, egy néni szól, hogy vasárnap van. Most viszont este, és én diós bejglit eszem paradicsomos hallal. A kettő között dolgoztam és folyamatosan 2008 februári dátumot írtam…

Ajándékok, melyeket itt hely hiányában nincs módom felsorolni, idén tökéletesek voltak. Sőt várhatóan lesznek még, mert január első hetéig még folyamatosan és remélhetőleg sok minden.Amire számítok, hogy állandó tettestársam is meglep valamivel, különben miért lenne ilyen…

Két nap alatt kétszer ettem rommá magam, ma már nem merek kimenni a konyhába, mert előjött a bejgli-függőségem, és nem bírok úgy elmenni az asztal mellett, hogy egy fél rúddal ne toljak be szájon át.   A tegnapi hatfogásos igazán kiemelkedő volt, drága testvérem…

- Dobhatok közéjük kézigránátot? – kérdezem csendes evődéssel Hercegkisasszonytól, miközben kétségbeesetten tekintek végig a pláza lomhán hömpölygő embercsordáján. Aranyvasárnap, budapesti pláza és benne én, mintha akarnám, pedig dehogy.A Hercegkisasszony viszont…

Úgy összességében eredményesen zárult és megnyugtató a helyzetet teremtett, a többit meg majd meglátjuk. Az eredmények kihirdetésére még várni kell. Köszönet mindenkinek a segítségért. 

Aki külföldre megy, mintha a Marsra menne. Tudom, mennie kell, mert ott a helye, még ha pont rosszkor. Persze lehet, jobb így, hogy nem lesz itt, mert azt hiszem nekem ez lesz az utolsó. Valahogy érzem, valahogy tudom. Pedig nem kéne, most nem. Annyi tervem van, annyi tennivalóm vele.…

Régen hallottam már, nagyon szerettem. Ráadásnak pedig, ha szeretnétek, elmesélem, hogy miért is akarom abbahagyni ezt az egészet. Elmeséljem? Vagy csak Neked? Addig is napi zene nektek és magamnak.

...as the struggle continues. From face to face, from soul to soul.