- Elmondok önnek egy nagyon fontos dolgot. – nézett rám a Tanácsadóm azzal a tekintettel, amivel a nyertes lottót szokták beváltani a népek – Soha ne egyenek együtt reggelire hangos ételeket.
- Ne együnk hangos ételeket? – ismételtem vissza, és éreztem, hogy ez még a saját hangomon is hihetetlenül hangzik.
- Ne. Semmi olyat, ami hangot ad ki. Tudja, vannak azok a dobozos izék, amiket porcelántálba szoktak önteni az emberek, és csörög. Na, olyat ne.
- Még tejjel se?
- Még tejjel se.
Mivel még a korábbi életvezetési tanácsát, a „Soha ne szarakodjon automata gépekkel!”-t, sem tudtam maradéktalanul feldolgozni, inkább hagytam az egészet a fenébe. Majd csak lesz valahogy. Hoppá! Mostanában kitől is hallom folyton ezt?
Ja igen, tudom már. A héten meglátogattam azt, aki vélhetően megszépíti majd az életem. Majd. Merthogy ő mondja mindig így, némi reménykeltő utalással. Kezdek is már hinni benne. De csak kezdek, és ha nem rukkol elő valami radikálisabb dologgal, lehet, nem leszek jó fej. Most komolyan, hát nem megérdemelném?
hozzászólások