- Dobhatok közéjük kézigránátot? – kérdezem csendes evődéssel Hercegkisasszonytól, miközben kétségbeesetten tekintek végig a pláza lomhán hömpölygő embercsordáján. Aranyvasárnap, budapesti pláza és benne én, mintha akarnám, pedig dehogy.
A Hercegkisasszony viszont igen, mert megvalósítaná gyermekkori vágyát, a szuperszínes karácsonyfát, kizárólag lopott díszekkel.
Amiről azért le bírom beszélni, de figyelnem kell rá, mert néha oldalazva kezd el közlekedni az üzletben, és furcsán homályos lesz a tekintete, ami azt jelenti, hogy egy igazán neki való darabot fedezett fel az üzlet karácsonyi díszítésében, és az ellopható helyen van. Közben keserves arcú embereket kell kerülgetnem, akikben egy minimális karácsonyi hangulat nincs, pedig szól a Wham! Last Christmas éppen aktuális verziója. Jövőre én is kiadom, villamos sínre és pingpongütőre áthangszerelve, egy olyan zenekarral előadva, aminek az énekese egy halott mókus.
Borzalmasan érzem magam, de vígasztal, hogy volt már ennél rosszabb is. Két éve édesapámnak sikerült december 23 –án kitalálnia, hogy ugyan szaladjak már fel a WestEnd Media Markt üzletébe, és vegyek egy porszívót, mert a régivel nem lehet aratni a szőnyegen. – Szerinted mennyien vannak ilyenkor ott? –kérdeztem akkor, és tudtam, hogy nem tudja. De azért felmentem, mert a családért mindent, aztán egy órát molyoltam a különböző funkciókkal teleaggatott gépsárkányok között, mire kiválasztottam egyet, aminek az összerakásához és kezeléséhez nem kell felsőfokú műszaki diploma. Onnan már tényleg csak másfél óra kellett a kasszán át a garanciapapír lepecsételéséig. Remek volt.
Ma viszont különösen ingerlékeny vagyok, mert tomboló emberutálatomat még az is súlyosbítja, hogy elég kilátástalannak tűnik ez az egész. Mármint a családi-karácsonyi-hanukás-szeretetünnepes izé, amit elkövetni készülünk plusz egy fővel, aki ráadásnak és konkrétan egy picsa, de legalább mindenki utálja.
Hercegkisasszony sikongatva boltról boltra, én kizárólag a karácsonyi bor menü összeállításával foglalkozva, de így is fél nap a rettenetben. Azóta ezt pihenem. Holnap dolog.
hozzászólások