Mit várhattunk egy olyan naptól, ami azzal kezdődött, hogy fel kellett kelni? Ja, és közben vízszintesen esett a hó. Március 22 –én.
A lépcsőházban összefutottam a harmadikos nővel, (Panka, te tudod, kinek az anyukája.), azt mondta, hogy ez tök normális, a srácok gyerekkorában márciusban mindig egy csomó hó esett. Mivel a gyerekeinél idősebb vagyok, gyanítom, hogy egy másik bolygón szülte és nevelte őket, mert én ilyenre nem emlékszem.
Ájultan ültem az autóban, Apám vezetett, Hercegkisasszony a telefonban.
– Fázom. – mondta.
– Ugyan, ugyan. – válaszoltam, pedig én is.
Lassan vergődünk a dolgozóig, mert a népek hárommal vezetnek, ha esik. A p*csáért szerelik a kocsikba az ABS-t, meg az összes hárombetűs izét, ha az emberek három csepp folyadék miatt lassabban mennek, mint egy járókeretes néni. A reggelre választott zene egy Seal válogatás volt, csak a tények leszögezése miatt.
Aztán a dolgozó viszonylagos nyugalma sem tartott soká, mert kizárólag csak súlyos elmebetegek akartak beszélni hozzám. Megpróbáltam hát a telefonra korlátozni a kommunikációt, ahol legalább. Aztán estére megjöttek a jó hírek is, lehet két hétre menni külföldiába. Klafa lesz.
Viszont ezt az egész szombati napot ki kéne törölni az agyamból.
hozzászólások