Mostanában csak a buszon találkozunk. Még mindig zavarban van.
– Hozzám jön feleségül? –kérdezem tőle.
Nem válaszol, de azt fürkészi, komolyan gondolom e. Szerintem nem, de almát már vittem neki.

A ma reggel amúgy is zavaros. Azt álmodtam, hogy a metrón ülök, és amikor le kell szállnom, észreveszem, hogy vak vagyok. Azért elég kemény ilyen felütéssel nyitni a napot, pedig esküszöm, nem szedek semmilyen szert. Lehet, hogy az használna?

Itt bent minden csendes. A szokásos emberszerű létformák jönnek minden irányból, meg azok kicsinyei, akik ugyanolyan rettenetesek, csak még visítoznak is. Két napja nincs Dr. Halorvos és Dr.Ká se, úgyhogy kicsit uncsi az egész. Néha gémkapcsot lövök a tömegbe, majd jegyzetelem a káromkodásokat. Ez van ma. Egy ingerszegény nap.