Milyen nosztalgiával gondolok arra, amikor úgy majdhogynem két évtizede még a normál kerékvásárban működött a terhesség és a szülés (na meg nem mellékesen a gyermeknevelés).

Teherbe estünk - ki véletlenül, ki tervezetten -, majd jött - optimális esetben - 9 hónap, ami alatt felkészültünk a babavárásra. Bár ezen időszak alatt is volt saját életünk, azért a lelkünkben és szívünkben, de nem utolsósorban a testünkben már ott lapult a kisbaba, akinek kívántuk alárendelni ezután életünk legjavát.

És ez így is maradt a szülés után. Lehet, hogy én maradi vagyok, vagy demagóg, de mi a fenének egy olyan embernek gyerek, aki egy buli, díjkiosztó, vagy tudom is én micsodán való megjelenése miatt már most "eldobná, háttérbe szorítaná, no pláne tolófájásainak visszatartásával testében tartaná" a gyerekét. Mi lesz majd, ha megszületik?

Egy gyerek felelősség a megfogantatása pillanatától, de tovább megyek. Nem a felelősségtudat a legfontosabb, hanem az, hogy aki nem érzi, hogy Ő a legfontosabb az első perctől kezdve.... No comment